Mehter

Isztambulban az Aya Sofia (Hagia Szophia) és a Szultanahmed (Kék mecset) közötti téren janicsár dalokból hallgattunk némi válogatást.

Nem egy szinpadon, hanem csak úgy az utcán rendezett megmozdulás volt, nagy tömeggel, mi meg spontán keveredtünk oda. Így a felvétel minősége nem valami profi, viszont jó hangos. 





De íme az  "Estergon Kalesi ", ugyanezek játszák...

azaz magyarul:
ESZTERGOM

Kinyílik Esztergom fölött
a vérpiros virág,
bizsergo" illat hömpölyög
a teto"téren át,
Jézus bíbor seb, fényözön,
dallam és szakadék,
sugárzásába öltözöm,
szívem bicsaklik, ég.

Tu"zláng vagy tu"zpiros szirom,
remény vagy rejtelem,
árnyéka táncol arcomon –
árnyékod, Istenem!
Ki téged áhít, tu"zben áll,
kiontja önmagát –
halálom percét tudja már
a vérpiros virág.

Estergon Kalesit

Esztergom vára, hej, én gyönyörüm
Várkapitány lakja, ó !
Gyötri lelkemet, hej én sólymom, egy titkos vágy
A szivem a kedvesnél, hej, én gyönyörüm,
De a kedves töle távol, ó
Ne folyj, Duna, ne folj ! Hej, én sólymom, ó,
Szomorú vagyok,
A kedvesnek keresésébe-kutatásába
Belepusztulok, ó én szerencsétlen !
(Mándoky Kongur István forditása)

Más:
Kuruc tábori dal : Magyar remekírók :

“ Ez az istentelen német annyi kart tött már Hozza képest hogy mit
sem tött Török sem Tatár. “

Turkcesi:
“Bu imansiz Almanlar o kadar mazarrat yaptilar ki
Onlara kiyasen Turk ve Tatarlar hicbir sey yapmadi”

http://members.virtualtourist.com/m/7d696/6a4ba/

A hindu időfelfogás

- A szanszkrit nyelvet említve óhatatlanul eszünkbe juttatta a hindu időfelfogást. Szerintük ugye, éppen egy ciklus végére értünk?
- A hinduk szerint a kali jugában járunk, vagyis a pusztulás idejét éljük. S ez a folyamat megállíthatatlan. Siva most is elpusztít mindent, ami nem meglepő, mert Siva mindig mindent elpusztít. Az egyes ciklusokat jugák alkotják, s amikor az utolsó is véget ér, minden eltűnik. Az általunk ismert világ semmivé lesz, de nem most először. A pusztulásnak hiába próbálnánk ellenállni, mert a miénknél sokkalta nagyobb erők okozzák. A kali juga idején az a legfontosabb, hogy valahogy megőrizzük a „dharmát ", azaz a világ rendjét és a magunk tisztességét. 

Ez a két dolog az indiai elgondolás szerint szorosan összefügg, hiszen részben mi magunk is felelősek vagyunk a világmindenségben bekövetkező változásokért. Ha valamennyien megőrizzük a saját dharmánkat, s elvégezzük azt a feladatot, amiért a világra jöttünk, az univerzum léte folytatódik, s egy napon a világ újjászületik. A kérdés csak az, hogy az elkerülhetetlen pusztulás tudatában is képesek vagyunk-e megőrizni a dharmánkat. 

- Mikor léptünk be a kali juga idejébe? - Krisztus előtt 3200 táján, Krisna halála napján, aki Visnu isten nyolcadik avatárája, megtestesülése volt. De hogy mennyi ideig tart a kali juga? Sohasem sikerült megtudnom, pedig legalább ötven embernek feltettem ezt a kérdést. - Ferdinand Raynaud azt mondaná: „Egy bizonyos ideig"... - Ha a kali juga Krisztus előtt 3200-ban kezdődött, akkor már több mint 5000 éve tart. De hogy még mennyi van hátra belőle? Egyesek szerint ötven év, mások szerint hárommillió. Nagyon nehéz meghatározni egy juga tartamát Minden bizonnyal azért, mert az indiaiakat ez a kérdés nem is nagyon foglalkoztatja. - Még az idő mérésének fogalma is idegen tőlük. - Igen, mert egy ciklikus folyamatot nem szokás mérni . - Mi történik majd a kali juga végén? - Egyre erőteljesebb hanyatlásnak leszünk - illetve vagyunk máris - a tanúi, amely az egész civilizációra rányomja a bélyegét Az indiai szent szövegek, jelesül a Mahábhárata, pontos leírását adják a kali jugának. A társadalmi kötelékek felbomlásának korát éljük. A törvényeket mind többen vitatják, s végül már senki sem tartja be őket. A szövegek "Manu törvényeiről" beszélnek. Ezek a törvények már nagyon régóta az indiai társadalom gerincét képezik. Ha nem tartják tiszteletben őket, kezdetét veszik a polgárháborúk, felbolydul az állam, kitör a belviszály a városokban és a családokban is. A vadállatok elözönlik a városokat. A szövegek nagyon pontosan leírják mindezt. Eszembe jut, mit mondott Jean-Luc Godard, vagy tizenöt évvel ezelőtt: hogy a feketerigók beköltöztek a városokba, a századvég egyik legjelentősebb eseménye volt az ő szemében; a legfélénkebb madár fokozatosan szinte háziállattá változott... Ezt olvashatjuk a Mahábháratában is: „A bűntények fészke lesz a város. A húsevő vadak a főutcákon alszanak... A keselyűk hallgatnak a hívó szóra. Kemény csőrű madarak rikoltozzák: Érett! Megérett!" És így tovább. A világ végéről szóló jóslatok nagyjából mind hasonlítanak egymásra. - Ezeket a jeleket metaforáknak foghatjuk fel? - Korántsem. Egyértelműen tényként említi a szöveg. Arról is szó esik, hogy az emberi faj elkorcsosul: az emberek egyre alacsonyabb növésűek, gyengébb izomzatúak, s már tizenöt évesen megőszülnek... - De ha körülnézünk, ennek épp az ellenkezőjét látjuk Az új generáció tagjai sokkal sudárabbak és egészségesebbek, mint atyáik... - Valóban sok nyolcvan-, kilencvenéves embert láthatunk. Az indiaiak azonban erre azt mondanák, hogy ezek mind a második világháború előtt születtek, s abban az időben nőttek fel, amikor a népességnek több, mint a fele még vidéken élt, természetes táplálékot fogyasztott, nem megmételyezett, vegyszerrel kezelt élelmiszert, és jó levegőt szívott. - És miként ér véget a kali juga?  - A törvénytelenségek, polgárháborúk és az emberi faj elkorcsosulása általános nyomorúságot idéz elő, amit kozmikus csapások is tetéznek, szörnyű nagy esők, piros-sárga, gyilkos gőzfelhők, melyek végtelen mocsárrá változtatják a földet. - Richard Fleischer filmje, a Zöld nap, mintha éppen erről a végső nyomorúságról szólna.  - Igen, szívet tépő látomás az ő filmje... A kali juga rettenetes időszak. És semmit sem tehetünk ellene. Nincs is értelme a borzalmakkal szembeszállni. Ebben a drámai időszakban csakis azon kell iparkodnunk, hogy bármilyen nehéz, még ha egyre nehezebb is, megóvjuk a dharmánkat. - De mi értelme megóvni a dharmánkat, ha hamarosan úgyis mindennek vége? - Mert ciklikus időben élünk, tehát bizonyos értékek, a világrend némely eleme sosem vész el végleg. Ha már csak szürke sár borítja bolygónkat, amint a szent szövegek írják, Visnu elismeri vereségét, Siva győzött, a világ elpusztul. Indiában két nagy istenség létezik, Visnu és Siva, valamint a nagy teremtő, Brahmá, akit a harmadik istenségként emlegetnek. Valójában Brahmá nem játszik túl nagy szerepet. Csupán két-három templomot emeltek neki Indiában. Visnu és Siva pedig örökösen verseng egymással: egyikük a világ megtartásán fáradozik, a másik az elpusztításán. A Mahábhárata egy nagy visnuista hősköltemény; melyet Krisnának, Visnu egyik földi megtestesülésének dicsőségére írtak. A nehéz időkben Visnu leszáll a földre, hogy megvívjon Sivával, és néhány évvel késleltesse a végső összeomlást. Az indiai szobrászatban Sivát gyakran négy karral ábrázolják. A fent található két keze azonos magasságban van; jobb kezében kis dobot tart, annak jeléül, hogy a világot dobpergés ritmusára és hangjára teremtették. Másik kezében tüzet tart, ami viszont arra emlékeztet, hogy minden, ami teremtetett, el is pusztul egyszer. Siva harmadik karja Buddha egyik mozdulatát jeleníti meg, a híres abhajá-t, ami azt jelenti: „ne félj!" A félelem káprázat csupán, valami, ami nem létezik. Mivel minden teremtett dolognak el kell pusztulnia egyszer, mire való az aggódás? A negyedik kéz ujja az isten lába felé mutat. Siva fél lábon áll, s teljes súlyával egy démonra nehezedik. Mintha azt mondaná: Ne féljetek, hiszen látjátok, szellemem erejével egyik lábamat máris elemeltem a földről. Az egyik legrejtélyesebb s leggazdagabb jelentésű ábrázolás ez az indiai képzőművészetben, amely pedig nem szűkölködik az efféle megjelenítésekben. Siva mindent elpusztít, de a remény nem vész el. Ezt egyébként ő maga is jelzi. Fölemelt lábairól a kezdetekre utaló dobra esik a pillantásunk: egy nap minden elölről kezdődik. A szobor a körforgást mutatja. Mindannyiunknak megvan a magunk kis kali jugája, személyre szabott apokalipszis élménye. S a közeli vég furcsamód még vonzó is. Ha egy ősidők óta ismert valamiről van szó, nyilvánvalóan belénk ivódott, s ha a körülmények úgy hozzák, a felszínre tör, félelmünk és bűnösségünk tanúbizonyságaként Az indiaiak is ismerték a vég rémlátomását, amely lidércnyomásként nehezedik az emberre. És a maguk módján reagáltak rá. - És mit tesz Visnu eközben? - Szendereg. Hosszú-hosszú ideig alszik, a határtalan óceánon lebegve. S míg alszik, álmodik, nehogy elfelejtse az eltűnt világ szépségeit. Éppen azért kell minden áron megőriznünk a dharmánkat, hogy Visnu emlékezetét ébren tartsuk. Hogy segítsük az isten álmát. Amikor egy-egy ciklus végén minden érték, minden szépség megsemmisül, a világot az a veszély fenyegeti, hogy nem épülhet fel soha többé. Ha azonban valamiféle egyensúly teremtődik a pusztító és a fenntartó erők között, mely utóbbiaknak a nagy fenntartók, Visnu és mi magunk vagyunk a forrásai, akkor nem veszett el minden remény. Kezdetét veheti egy újabb ciklus... - Az álom tehát az emlékezést szolgálja. -A nem feledést, a feledés elleni harcot. Az álom éberen őrködik, amíg a szellem alszik. Ki határozza meg, mikor teremtődik újjá a világ? Senki sem mondja meg. Azt hiszem, egyetlen szöveg sem tesz említést róla. Az indiai gondolkodás irtózik tőle, hogy formába, szavakba öntse azt, ami a formán innen van, s a formátlannal áll szoros összefüggésben. Tat tvam aszi, mondják a végső valóságról: "Te vagy az" - Ez a Bhagavad-gítá legfőbb üzenete is... - A Bhagavad-gítá rendkívül sűrű, tömény szöveg, amelyből nem lehet kiemelni a „lényeget". Le kellene szoknunk róla, hogy megpróbáljuk a nagy gondolatokat vagy bármelyik híres szöveget néhány mondatban összefoglalni. Bizonyos értelemben a gítá minden őt megelőző szöveg összefoglalása és továbbgondolása. Komplex szöveg. Még a buddhizmus nyomai is felfedezhetők benne. Nem merném itt most valami rövid összefoglalását adni. Nem is lennék képes rá.Ami a hinduista dharmát illeti (mert a buddhizmusban mást jelent ez a szó), senki sem tudja, ki hozta létre. Egyszerűen van. Létezik és kész. Sokan, köztük például Jorge Luis Borges is, csodálkoznak ezen a megmagyarázhatatlan kötelezettségen, egyfajta parancsolaton. De szeretném ismételten leszögezni, hogy az indiai (vagy a kínai, a maja) gondolkodás a mi nyugat-európai fogalmainkkal nem közelíthető meg. Nem a mi gondolkodásmódunk az egyedül üdvözítő. Nyugaton mindenütt létezik egyfajta intellektuális rasszizmus, amitől feltétlenül óvakodnunk kell.A hindu idő nem szorítható be az általunk elképzelt idő keretei közé. Az ő időfelfogásuk szétfeszít minden emberi számítgatást. E gondolkodás keretei közt elképzelhető, hogy egy civilizáció néhány pillanat alatt semmivé váljék, majd újraépüljön. Néhány pillanat vagy néhány milliárd év alatt: mi a különbség a világmindenség kihunyt tekintete előtt? A semmi az időtlenség. Brahmá, a teremtő, egyetlen pillanat alatt hozza létre művét Siva hosszabb, tekervényesebb utat jár be, amíg mindent elpusztít. De végül minden ugyanoda vezet. A különbség csupán a mi érzékelésünkben, szemléletünkben, viszonyulásunkban rejlik. - René Guénon szerint a megnyilvánulások egyes fajtái az időben bomlanak ki, más fajtái egyéb létformákban. - Igen, talán azokban a párhuzamos univerzumokban, melyekről manapság a tudósok beszélnek. De hadd végezzek most már Visnuval - micsoda arcátlanság! Hiszen ővele, hivatalos védelmezőnkkel, sohasem végezhetünk. Egy bizonyos „idő" után, hirtelen, általunk ismeretlen okból, Brahmá, a legfőbb teremtő, előbújik Visnu gyomrából, s egy lótuszlevélre ülve egy szempillantás alatt újrateremti azt a világot, amelyről Visnu álmodott. Minden újra mozgásba lendül. Ezután Brahmá ismét aludni tér Visnu gyomrába, s várja, hogy a körforgásban megint rákerüljön a sor. A teremtés ott rejtőzik az álomban. -Krisna volt ez idáig Visnu utolsó megtestesülése. Mielőtt világunk véget érne, számíthatunk-e újabb avatárá-ra? - Igen, még azt is tudjuk, hogy az illetőnek lófeje lesz. Eddig nyolc megtestesülése, avatárá-ja ismeretes a megtartó istennek; a szanszkrit avatára szó annyit tesz: „átkelés, leszállás, megjelenés". De talán másutt, egy másik lakott világban jelenik majd meg, mivel a hindu világmindenség nemcsak időben, hanem térben is sokkal tágasabb, mint a miénk. Ennek az univerzumnak a fővárosa egyébként nem a földön van; az űrben lebeg ez a város, s a neve Amarávatí. Itt áll az istenek királyának, Indrának a palotája. A város sosem marad egy helyben, egyre csak úszik a végtelen űrben. Amint a Mahábháratában olvashatjuk, itt találkozik Ardzsuna Indrával, egy olyan harci szekéren, amely a leginkább egy rakétához hasonlít: valami „felfelé hajtó erőről" „gőzről és láthatatlan lovakról" van itt szó. Azt hiszem, az első űrutazás leírásával van dolgunk, amely az Illését is megelőzi. - Mi célt szolgálnak az avatárá-k? - Visnu dolga, hogy fenntartsa a világ rendjét. Időnként, amikor nagyon rosszra fordulnak idelent a dolgok, „leszáll" s alakot ölt, nem feltétlenül emberi, de mindenképp földi alakot. Visnu avatáráinak sora kissé gyermekded és tökéletlen megfelelője annak, amit mi a fajok fejlődésének nevezünk.Először egy hal, vagyis víziállat alakjában száll alá. Második megtestesülése egy teknősbéka, vagyis egy kétéltű, amely a vízben és a földön egyaránt megél. Harmadszorra egy vaddisznó alakját ölti magára, amely már kifejezetten szárazföldi emlős. Negyedik avatárája egy oroszlánfejű ember: ez az ember első, még hibrid formájú megjelenése. Valami homályos megsejtése ez az ember állati eredetének, de legalábbis a közös tengeri ősnek. Visnu ötödik megtestesülése az első, amely már kizárólagosan ember, de alacsony termetű és kissé púpos. Ha mindenképp analógiát akarunk keresni, hát ez a mi cro-magnoni emberünk. Ezután következik a rendkívüli erővel megáldott aszkéta, Parasuráma, akinek szavai varázserővel bírnak; ő a „szekercés ember". Az erdőben lakik. Favágó. A két utolsó avatára Ráma és Krisna, a két nagy eposz, a Rámájana és a Mahábhárata hősei. - Ki lesz a kilencedik avatára? - Állítólag nem száll alá egyhamar, mert világunk jóvátehetetlenül elromlott. A kali juga annyira tért hódított, hogy nem is álmodhatunk többé megmenekülésről. De azért - hangzik mindjárt az ellenvetés is - egyszer eljön, hiszen Visnu, bár tudomásul veszi Siva romboló munkáját, kénytelen még egyszer utoljára fölvenni vele a harcot Ez a dharmája. Erről a kilencedik avatáráról csak annyit tudunk, hogy egy lófejű ember lesz. Miért lófejű? Az állatiasságba való visszatérés jeleként? Nem tudjuk. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy valaha régen a hinduizmus próbálkozott azzal, hogy Buddhát tegye meg Visnu kilencedik megtestesülésévé. Az álmok megvalósításának nagy kísérlete volt ez. Szerencsére azonban a Buddha elég soká élt ahhoz, hogy világosan kifejtse tanait és biztosítsa magát személyének istenítése ellen (mert érezte a veszélyét). Krisztusnak nem adatott meg ez a lehetőség, hiszen mindössze két évig, de legfeljebb két és fél évig prédikált. - „Ha találkoztok a Buddhával öljétek meg", intik a zen mesterek tanítványaikat. - Igen, pontosan ezt mondják. Öljétek meg azt, aki a Buddhának mondja magát. Öljétek meg az önjelölt isteneket. Találjátok meg magatok a helyes utat. Ezt az alapállást csodálatos mód sikerült megőrizni a buddhizmus egész története során, s ennek köszönhetően tudtak ellenállni a buddhisták a bálványozás, istenítés kísértésének, aminek különösen Asóka idején, az időszámításunk utáni 3. században volt nagy jelentősége, amikor is a hinduizmus válságba került: egy időre a buddhizmus lett India államvallása. - Ha a buddhisták ellenállták is a kísértésnek, hogy a Buddhától istent faragjanak, sokan vannak, akik várják az utolsó földi budddha eljövetelét, aki a Maitréja Buddha lesz, vagyis a „Szeretetteljes", az univerzális szeretet megtestesülése. Egy olyan buddha, amely az emberi történelembe ágyazódik, mindig csak az utolsó előtti lehet.…  Idézet a Beszélgetések az idők végezetéről c. könyvből (Jean-Claude Carriére)

Szerzők: Jean-Claude Carriére - Jean Delumeau - Umberto Eco - Stephen Jay Gould 

Siva és változás

(a dinamizmus filozófiája a keleti miszticizmusban) 

SIVA Natarádzsa, a „tánckirály” táncával elpusztítja és újjáteremti a világegyetemet. Tánc közben egyik lábával a tudatlanságot megtestesíts törpén tapos. (Bronz, Kr.v. 846 körül) 

SIVA az egyik legfőbb hindu isten, aki VISNUval és BRAHMÁval együtt alkotja a Trimúrtit, a hindu istenhármasságot. Az általános nézet szerint alakja magába olvasztotta RUDRÁét, aki kisebb jelentőségű istenség volt a Rig-védában, az árják szent himnuszaiban. Másik fő összetevője az a proto-Sivaként is emlegetett ősi termékenységi isten lehetett, akinek a Kr.e. 2. évezred közepét megelőzően keletkezett ábrázolásai - jógapózban és állatoktól, növényektől körülvéve - az Indus-völgyi civilizáció területén kerültek elő.
Siva egyfelől nyájas és védelmező, másfelől félelmetes istenség, aki csatamezőkön és halottégető helyeken bolyong. Gyakran ábrázolják nyakában koponyafüzérrel. Teremtő és pusztító aspektusokat egyesít magában, és ő az idő ura is. Termékenységi isten, de egyszersmind aszkéta, aki vágyait legyőzve himalájai otthonában, a Kailásza-hegyen mély meditációba merülve biztosítja a világ fennmaradását.

Halált hoz, de le is győzi a halált és a betegséget, ezért betegek hozzá fohászkodnak segítségért. Egyik jellegzetes ábrázolásán félig férfi, félig nő alakjában jelenik meg. A benne kifejezésre jutó ellentétes tulajdonságok olyan istenségre utalnak, akiben az ellentétek feloldódnak és egységet alkotnak. Még a neve - "jóságos”, „kegyes" - is arra szolgál, hogy feloldja és megbékítse karakterének sötét oldalát, ami miatt pusztítóként tartják számon.

Natarádzsaként Siva a tánc ura; ebben a megjelenési formájában gyakran ábrázolják. Táncával megteremti a világot, de amikor elfárad, tétlenségbe zuhan, és a világegyetem visszahullik a káoszba. Az egyik Siva Natarádzsá-ról szóló mítosz ezer bölcset -risit - említ, akiket Siva azért keresett fel, hogy a híveivé tegye őket. Azok azonban megátkozták, majd mikor ez hatástalan maradt, egy félelmetes tigrist küldtek rá, hogy felfalja. Az isten ujja hegyének egyetlen mozdulatával lehúzta a tigris bőrét, és, mint egy sálat, a nyaka köré kanyarította. A risik akkor egy kígyóval próbálkoztak, amit Siva virágfüzér gyanánt a nyakába akasztott Végül a risik egy buzogánnyal felfegyverkezett gonosz törpét küldtek ellene, Siva azonban lábát a törpe hátára helyezve táncolni kezdett. Táncának a risik sem tudtak ellenállni, és lábához leborulva imádták.

Siva legfőbb, phallikus szimbóluma a lingam. Az egyik mítosz szerint Siva ellátogatott egy erdőbe, ahol remeték éltek. A remeték nem ismerték fel, és mivel azt hitték, hogy a feleségüket akarja elcsábítani, úgy intézték, hogy elveszítse a nemzőszervét. A világ nyomban elsötétült, és a remeték elveszítették férfiasságukat. Ezek után áldozatokkal igyekeztek kiengesztelni Sivát, és a világ visszatért a rendes kerékvágásba, Sivát gyakran ábrázolják négy karral és homloka közepén a belső látás harmadik szemével. Teste körül kígyók tekeregnek: egy a nyakában, egy a dereka, megint mások a karjai körül. Aszkéta-ként teste hamuval van bekenve. Egyik neve: Nílakantha, azaz „kék torkú” arra az epizódra utal, amikor a tejóceán köpülésekor lenyelte Vászuki kígyó mérgét, s ettől a nyaka kékre színeződött. E népszerű mítosz szerint az istenek a Mandara-hegyet használták köpülőül, hogy kiköpüljék a tejóceánt, s így hozzájussanak az Amitrához a hallhatatlanság italához. A köpülőt forgató kötélként Vászuki kígyót használták. A kígyó azonban annyira kimerült, hogy végül mérget okádott, ami pusztulással fenyegette a világot. Siva sietett segíteni: lenyelte a mérget, amitől sötétre színeződött a torka.
Siva az apja az elefántfejű GANÉSÁNAK és KÁRTTIKÉJÁnak, a hadistennek. Hátasállata a NÁNDI bika. Női párjának vagy SAKTIjának (nőnemű energiájának) a neve szelíd megnyilvánulási formájában Párvatí. Az istennő további megtestesülései a kecses Umá, a rettenetes Bhairaví, Am-bika, az anya, a hűséges Szatí, az aranyfényű Gaurí, a fekete KÁLÍ és a megközelíthetetlen DURGÁ.
Az egyik mítosz elbeszéli, hogy hogyan tett szert Siva a homloka közepén levő harmadik szemre Párvatí incselkedése következtében. Amikor Siva a Kailásza-hegyen meditációba merült, Párvatí a háta mögé lopódzott, és befogta a szemét. A Nap fénye nyomban kihunyt, és minden élőlény remegett a félelemtől. Siva homloka közepén ekkor hirtelen égő harmadik szem jelent meg, és eloszlatta a sötétséget. A szemből lángok törtek elő, és fényükkel bevilágították az egész Himaláját. Párvatí megsemmisülten figyelte az eseményeket. Elkeseredése megindította Sivát, aki helyreállította a hegység eredeti pompáját. Egy másik mítosz arról számol be, hogy amikor Siva a Kailásza-hegyen meditált, az unatkozó Párvatí KÁMÁ-t, a szerelem istenét hívta segítségül. Káma vonakodott beavatkozni, de Párvatí kitartó unszolására nyílvesszejével mégis célba vette Siva szívét, hogy így figyelmeztesse férji kötelességére. Mahésvara látta, hogy mi készül, és mivel a teremtés ciklusainak zavartalan lefolyásához folytatnia kellett meditációját, villámával lesújtott Kámára. Mindazonáltal később, az istenek kérlelésére, Siva életre keltette Kámát. A mítosz egy másik változatában Siva harmadik szemének villanásával sújtotta Kámát, aki hamuvá égett. Siva érdektelenségébe belefáradva Párvatí maga is vezeklésbe fogott. Egy napon fiatal férfi látogatta meg, aki - miközben magasztalta önmegtartóztató életmódjáért - megpróbálta rávenni, hogy hagyjon fel vele. Párvatí haragra lobbant, a férfiról pedig kiderült, hogy nem más, mint maga Siva.
Az isten ezek után ígéretet tett feleségének, hogy ki fogja mutatni iránta érzett szerelmét. Párvatí azonban mindenekelőtt azt kérte, hogy Kámát adja vissza a feleségének. Siva eleget tett a kérésnek, majd kettesben visszavonultak hegyi otthonukba. Szerelmi gyönyörük hevébe belerázkódott a világ.

A kozmikus tánc metaforája legmélyebb és legszebb kifejeződését a hinduizmusban találta meg, a táncoló Siva képében. Siva, a legősibb és legkedveltebb indiai isten, sok más megjelenési formája mellett a táncosok istene is. A hinduk úgy hiszik, hogy az egész élet a keletkezés és pusztulás, a halál és újjászületés hatalmas, ritmikus váltakozása. Siva tánca jelképezi az élet-halál örök ritmusának végtelen körforgását. Ananda Coomaraswamy így ír erről:

„Brahman éjszakáján a Természet mozdulatlanul nyugszik, nem járhatja táncát, míg Siva nem akarja" Siva kikél elragadtatásából, s táncával ébresztő hangok pulzáló hullámait küldi az élettelen anyagba, és lám! az anyag ís táncra kél, glóriát fonva Siva köré. Az isten tánca tartja fenn a jelenségek sokszínűségét. Az idők végezetén pedig, még mindig a tánc közepette, tűzzel emészt el minden formát és nevet, majd újra pihenőre tér. Költészet ez, de semmivel sem kevésbé tudomány."

Siva tánca azonban nemcsak a keletkezés és pusztulás kozmikus körforgását jelképezi, hanem az élet és a halál napi ritmusát is, amely az indiai misztikusok felfogása szerint minden létezés alapja. De Siva ugyanakkor arra is emlékeztet bennünket, hogy a világ sokszínűsége májá csupán, nem a lényeg, hanem csak illúzió, ami minduntalan változik. Ez fejeződik ki az isten szüntelen táncában, amellyel létrehozza a változó formákat, hogy aztán ismét megsemmisítse őket. Heinrich Zimmer így ír erről:

„Siva isten egyszerre vad és kecses mozdulatai kiváltják a kozmikus illúziót Tekergő karjai és lábai, hullámzó teste előidézi a világegyetem szüntelenül ismétlődő keletkezését és pusztulását. A halál hajszálpontos egyensúlyban van a születéssel, a pusztulás pedig a keletkezéssel."

A 10. és 12. században élt indiai művészek hatalmas bronzszobrokban örökítették meg Siva táncát. A táncoló alakoknak négy kart mintáztak, s ezek tökéletesen harmonikus, ám ugyanakkor dinamikus mozdulatai az élet ritmusát és egységét szimbolizálják. Ebben az összetett képi allegóriában az alakok minden apró mozdulata és vonása a tánc más és más jelentéseit fejezi ki. Az isten jobb felső kezében egy dobot tart, amellyel megadja a teremtés első őshangját, bal felső karja pedig lángnyelvet képez, ami a pusztulásra utal. A két kar egyensúlya együttesen utal arra, hogy a világban dinamikus egyensúlyban van a teremtés és a pusztulás. Mindezt hangsúlyozza a táncoló isten nyugodt és szenvtelen arca, amelyen a teremtés és a pusztulás polaritása feloldódik, és megszüntet minden ellentétet. A másik jobb kéz olyan mozdulatot tesz, amelyből az olvasható ki: „ne félj”, ami a fennmaradást, a védelmet és a békét szimbolizálja. A másik bal kéz a felemelt lábra mutat, ami a májá bűvöletéből való szabadulást jelképezi. Az istent mindig egy démon testén táncolva ábrázolják. A démon az emberi tudatlanság szimbóluma, amelyet a szabadulás érdekében le kell győzni.
Siva tánca „ ...az isteni aktivitásnak legvilágosabb képe, amellyel bármelyik művészet vagy vallás valaha is büszkélkedhetett”, írja Coomaraswamy. Mivel az isten brahmant személyesíti meg, az alakjában kifejeződő aktivitás brahman végtelen sok megjelenési formáját tükrözi. Siva tánca nem más, mint a táncoló világegyetem, az energia folytonos áramlása, amely egymásba olvadó mintázatok sokféleségén megy keresztül.
A modern fizika arra az eredményre jutott, hogy a keletkezés és pusztulás ritmusa nem csupán csak az évszakok váltakozásában és az élőlények születésében és halálában nyilvánul meg, hanem a szerveden anyag leglényegesebb sajátossága. A kvantumtér-elmélet szerint az anyag összetevői közötti összes kölcsönhatás visszavezethető virtuális részecskék kibocsátására és elnyelésére. Sőt, a keletkezés és pusztulás tánca jelenti igazából az anyag létezését, mivel minden anyagi részecske „kölcsönhatásban áll önmagával”, azáltal, hogy virtuális részecskéket bocsát ki és nyel el újra. A modern fizika tehát felfedte, hogy a szubatomi részecskék nemcsak bemutatják ezt az energiatáncot, hanem ők maguk az energiatánc: a keletkezés és pusztulás szüntelenül lüktető folyamata.
E tánc mintázatai egyrészt kifejezik a részecske természetének lényeges vonatkozásait, másrészt pedig meghatározzák sok egyéb tulajdonságát is. Például a virtuális részecskék keltéséhez és elnyeléséhez szükséges energia egyenértékű bizonyos nagyságú tömeggel, amely hozzáadódik az önmagával kölcsönhatásban álló részecske tömegéhez. Különböző részecskék más és más mintázatot vesznek fel táncukban aszerint, hogy mennyi energiára van szükségük ehhez, s ezért különböző tömeggel is rendelkeznek. Végül szóljunk a virtuális részecskékről is, amelyek nemcsak valamennyi részecske kölcsönhatás és a legtöbb részecske tulajdonság leglényegesebb elemei, hanem a vákuumból születnek, és oda is térnek vissza. Következésképpen nemcsak az anyag, de az üresség is részt vesz a kozmikus táncban, amelyet energiamintázatok szüntelen létrehozása és megsemmisítése kísér.
A modern fizikusok számára Siva tánca a szubatomi anyag táncát jelenti. A hindu mitológiához hasonlóan ez az egész univerzumot felölelő teremtés-rombolás tánca, amely minden természeti jelenség és minden létezés alapja. Sok száz évvel ezelőtt indiai művészek nagyon szép bronzszobor-sorozatot készítettek a táncoló Siváról. A modern korban a fizikusok a legmodernebb eszközöket használják fel, hogy kifejezzék ezt a kozmikus táncot. A részecskekölcsönhatásokról készített buborékkamra-fotók, amelyek a világegyetemben uralkodó születés-pusztulás szüntelen ritmusát igazolják, Siva táncának látható képei, s szépségükben és mélységükben nem maradnak el az indiai művészek szobrainál. A kozmikus tánc metaforája tehát egyesíti az ősi mitológiát, a vallási művészetet és a modern fizikát. Coomaraswamy megfogalmazásában: „költészet ez, de semmivel sem kevésbé tudomány.”

A mozgás és a változás hangsúlyozása nem csupán a keleti miszticizmus jellegzetessége, hanem minden korban a misztikus világnézet alapvető vonása volt. Az antik Görögországban Hérakleitosz azt tanította, hogy „minden mozgásban van”, és a világot örökké lobogó tűzhöz hasonlította. Mexikóban pedig Don Juan jaki misztikus beszélt arról, hogy „a világ tünékeny”, és úgy tartotta, hogy „aki tudni akar, annak könnyűnek és változékonynak kell lennie.”
Az indiai filozófiában a hinduk és buddhisták által használt alapvető kifejezésnek van valami mellékjelentése, amely a mindenség dinamikus jellegére utal. A „brahman” szó a szanszkrit „brih” szóból származik, ami azt jelenti, hogy „nőni”, és ez is dinamikus és élő valóságot sugall. S. Radhakrishnan szavaival szólva: „A »Brahman« szó növekedést, életet, mozgást és fejlődést fejez ki.” Az upanisadok is úgy beszélnek brahmanról, mint ami „forma nélküli, halhatatlan és mozgó”, és bár túllép minden formán, mégis a mozgással kapcsolható össze.
A Rig-véda másként fejezi ki a világegyetem dinamikus természetét: a „rita” szóval. Ez a „ri” szócskából ered, ami annyit jelent: mozogni. A Rig-védában használatos eredeti jelentése ez volt: „a dolgok menete”, „a természet rendje”. A „rita” igen fontos szerepet játszik a Védák legendáiban, és minden védikus istennel összefügg. A védikus próféták nem úgy képzelték el a természet rendjét, mint valamiféle statikus isteni törvényt, hanem mint egy dinamikus elvet, amely a világegyetem belső lényegét fejezi ki. E gondolat egyáltalán nem idegen a „tao” kínai elképzelésétől, hiszen a „tao” eredetileg utat jelent, tehát azt az utat, amelyen a világegyetem halad, azaz a természet rendjét. A védikus prófétákhoz hasonlóan a kínai bölcsek is folytonos mozgásban és változásban levőnek látták a világot, ezért a kozmikus rend elképzelésétől számukra is elválaszthatatlan a dinamikus jelleg. Az idők folyamán mind a „rita”, mind a „tao” fogalma egyre inkább elvesztette kozmikus jelentését. Mindinkább erkölcsi értelmében használták őket: a „rita” az egyetemes törvény, amelynek ember és isten egyaránt engedelmességgel tartozik, a „tao” pedig a helyes életmód mintája.
A „rita” védikus fogalma már megelőlegezi a karma gondolatát, amely később keletkezett, és a dolgok és események dinamikus összjátékát fejezi ki. A „karma” eredetileg cselekvést jelentett és a jelenségek „aktív”, azaz dinamikus kölcsönhatását fejezte ki. A Bhagavad gitá így ír erről: „A kiömlő erő, mely mindennek létrejöttében az első ok. Karma - a tett.” Buddha is átvette a karma hagyományos fogalmát, de egyúttal új jelentést adott neki azzal, hogy a dinamikus összefüggések eszméjét kiterjesztette az emberi léthelyzetekre. Ennek értelmében a karma az emberi életben az ok és az okozat végtelen láncát jelenti. Ebből a láncból szabadult ki Buddha azáltal, hogy megvilágosodott.
A hinduizmusban is igen változatos módszereket találtak arra, hogyan fejezzék ki mitikus nyelv segítségével a világegyetem dinamikus természetét. Krisna például ezt mondja a Gítában: „Ha megszűnne tevékenységem, romba dőlnének a világok”, Siva pedig, a kozmikus táncos, a dinamikus világegyetem talán legtökéletesebb megszemélyesítője. Táncával fenntartja a világ jelenségeinek sokféleségét, és minden dolgot egyesit azáltal, hogy átadja nekik saját ritmusát, és bevonja őket a táncba. A világegyetem dinamikus egységének nagyszabású képe bontakozik ki előttünk.
A hinduizmusból a világegyetem organikus, növekvő és ritmikusan mozgó képe jelenik meg előttünk, olyan világegyetemé, amelyben minden képlékeny és folytonosan változó, amelyben minden statikus dolog májá csupán, azaz képzeletbeli fogalom. Ez a gondolat - az állandóság hiánya minden dologban - a buddhizmus kiinduló pontja. Buddha azt tanította, hogy „semmilyen összetett dolog nem állandó”, és a világban minden szenvedés abból fakad, hogy rögzített dolgokba próbálunk kapaszkodni, legyenek azok tárgyak, emberek vagy gondolatok, ahelyett, hogy elfogadnánk a világot olyannak, amilyen: mozgónak és változónak. Ez a dinamikus világnézet a buddhizmus igazi alapja. S. Radhakríshnan szavaival szólva:
„A dinamizmus csodálatos filozófiáját két és félezer évvel ezelőtt fogalmazta meg Buddha. (...) Miután ráeszmélt a dolgok átmeneti jellegére, szüntelen változására és átalakulására, Buddha megfogalmazta filozófiáját. A szubsztanciákat, a lelkeket, a monászokat vagyis oszthatatlan egységeket és a dolgokat erőkre, mozgásokra, sorrendekre és folyamatokra vezette vissza, és ezzel megalkotta a valóság dinamikus képét.”
A buddhisták ennek a szüntelenül változó világnak a szanszára nevet adták, ami szó szerint annyit jelent: „szüntelenül mozgásban lenni”, és azt állítják, hogy nincsen semmi ebben a világban, amihez érdemes lenne ragaszkodnunk. A buddhista következésképpen olyan megvilágosodott ember, aki nem áll ellen a világ sodrásának, hanem együtt halad vele. Amikor a Jün-men nevű csan-szerzetest egyszer megkérdezték, hogy mi a tao, egyszerűen csak ennyit válaszolt: „Menj tovább!” Ezért a buddhisták gyakran Tathágatának nevezik Buddhát, azaz olyan valakinek, aki „beérkezett, és így távozott.” A kínai filozófiában az állandóan mozgó és szakadatlanul változó valóságot taónak nevezik, és olyan kozmikus folyamatnak tekintik, amelyben minden dolog benne foglaltatik. A buddhistákhoz hasonlóan a taoisták is úgy tartják, hogy nem kell ellenállni ennek a mozgásnak, hanem a cselekedeteket kell hozzá igazítani. Erről ismerszik meg a bölcs, a megvilágosodott ember. A taoista bölcs olyan valaki - ahogy ezt Huai-nan-ce megfogalmazta -, aki „úszik a tao áramlásában.”

Lelkiismeret

Angkori oszlopdísz (XII.sz.).  Az oszlop oldalain a négykarú Visnu megsokszorozódását ábrázolták. Minden oldalon 255  Visnu ábrázolás. Az alig egy méter magas oszlopon összesen  1020 van belőlük.


A modellalkotáshoz többnyire sablonokat, modulokat használunk, amelyeket neveltetésünk, tapasztalataink során nyerünk. Talán lustaságból, vagy egyszerű figyelmetlenségből kritika nélkül alkalmazzuk ezeket, még akkor is, ha a körülmények megváltoztak. Talán azért, mert úgy véljük, nem éri meg az az energiabefektetés, amit az önálló gondolkodás, és problémamegoldás a megváltozott szituációban megkövetel. Máskor nem találunk fogódzót, és úgy hisszük, ilyen nem is létezik.
Annak tudatában kell élnünk, hogy mi viszont létezünk, és minden pillanatban döntési helyzetben lehetünk.
Van legalább egy bizonyos tényállás, amelyből ki lehet és kell indulni. Richard Rorty álláspontja:"azt hiszem, pontosan a >>tényállás<< gondolata az, ami nélkül sokkal jobban állnánk" - szerintem téves.  Igazságérzetünk, bármiből táplálkozzék is, önzőségből, vagy önzetlenségből, valahogy megköveteli a szilárd alapokat, és a logikus független gondolkodást, különben önbecsapás.
Létezik egy minimum, egy úgynevezett "alapértelmezett pozíció"  amit már tényállásnak nevezhetünk. Ez valami erkölcsi alapállás, amelyik szigorúságával, megingathatatlanságával biztonságérzetet kell hogy adjon, bármennyire is érthetetlen káosz néha a környezetünk.
Sajnos sok esetben kegyetlen mazochizmus kell ahhoz, hogy bízzunk a saját gondolatainkban, és megmaradjunk az általunk helyesnek vélt világnézet, ha úgy tetszik "tényállás" mellett, ráadásul úgy, hogy figyelembe vesszük másokéit.
A társadalmak egyre jobbá válnak, a kegyetlenkedések, népirtások elszigetelődnek,

Ezzel sokan vitatkoznának. Kínában egy évezreddel ezelőtt 500 alabárdos tíz napig fejezte le a fogságba került ellenséget megállás nélkül váltásban. Tízezrek vesztek oda. Ma már ehhez elég egy kisebb atombomba is).

- nagy átlagban növekszik az egyén szabadsága, miközben az egyén  még mindig bunkót ragadna, hogy azzal szerezzen érvényt igazának szomszédjával, kollégájával szemben. És akkor még nem elég a másoktól elszenvedett méltánytalanság, a saját démonainkkal is szembe kell néznünk.
Törvényeket alkotunk, demokratikus államformákat építgetünk, de képtelenek vagyunk megbirkózni a hétköznapok szintjén jelenlevő egyszerű emberi gonoszsággal, és rosszindulattal. Az okosság, értelmesség evolúciós előny. A tisztesség nem. Talán hosszú nagyon hosszú távon, évszázadok múlva, amikor olyan emberi közösségekben élünk, ahol folyamatos, állandóan jelen levő alapszintű követelmény egymás megbecsülése. Ehhez viszont ezt a közösséget létre kell hoznunk. Hatnunk kell a világra, szimbiózisban élünk vele.
Persze kit érdekel mi lesz ötvenezer, vagy százezer év múlva? Bolygónkat már ötven év alatt is képesek vagyunk tönkretenni. Magam nem vagyok vallásos, semmilyen értelemben sem - ennyire nem vagyok hajlandó leegyszerűsíteni a dolgokat. A vallások által preferált erkölcsi értékeket viszont "kívülállóként" is becsülöm.

A képen Rama  majom seregek segítségével legyőzi az ősgonoszt, a démonkirály Rávánát.

Képesek leszünk rá valaha?  

 A "jó", a "rossz", az "igazság" nem definíció kérdése. Az általunk átélt "valóságra" hagymahéjként rakódnak vélt vagy valós igazságok, érdekek és nézőpontok. Az erkölcsi hozzáállásunk (lelkiismeretünk) alapján tudjuk valamilyen esemény  morális valóságértékét megítélni. Lelkiismeretünk a saját tulajdonunk,  autonóm. Senki nem kötelezhet engem morálisan, ha én nem tartom magam morálisan elkötelezettnek.  Egy cselekedet morális értéke kizárólag az azt megelőző lelkiismerettől függ.

Az ember hajlik a rosszra. Az okosságnak, amivel megindokoljuk, hogy miért nem cselekedtünk lelkiismeretünk szerint, rendkívül kifinomult formáival rendelkezünk. 

Arisztotelész az "okosságnak" nem a saját előnyünkre irányuló agyafúrtságot tekinti, hiszen ez minden "elmés" csibészre jellemző, hanem azt a morális értelemben vett jóhoz igazodó képességet, amely lehetővé teszi, hogy a jót éppen a 

helyzetnek megfelelően konkretizáljuk. (lásd.: Nikomakhoszi etika)     

A lelkiismeret lenne a norma  morálisan helyes cselekedetek végrehajtásához? De honnan származik ez a norma?

Létezik ember aki nem rendelkezik lelkiismerettel? Vagy felülírhatja -e bármi, önzés, érdek, magasabb "erkölcsi "megfontolás?
Egyfelől úgy gondolom, az erkölcsöket nem "kívülről" kaptuk, hanem evolúciós eredmény, a társas együttélés szabályai alakították, másrészről a lelkiismeret hiánya meglévő valóság.
A lelkiismeret nem egy masszív "lelki" képződmény, amelyik bennünk lakozik, és vigyázza cselekedeteinket, hanem a cselekvés során az a kontroll, amivel szándékainkat, illetve azok várható következményeit  összeegyeztetők  elveinkkel.  A vizsgálati módszer, és az alkalmazott elvek összessége az, amelyik a cselekvést lelkiismeretessé, erkölcsileg helyessé teszi. Ilyenformán nem a lelkiismeretünket kell vizsgálnunk, mint valamiféle képződményt, hanem magát a tettünket, és annak következményeit. A vallásos lelkiismeret vizsgálatnak ennek megfelelően sok értelme nincs is, éppen azért, mert azt vizsgálnánk, hogy vizsgálunk.  Mielőtt ismételten a jó és a rossz örök filozófiai problémájába botlunk, (kinek mi az, és mennyire relatív) szeretném leszögezni, hogy saját meggyőződésem szerint nagyon kevés posztulátum elegendő annak eldöntéséhez, hogy egy adott cselekedet morálisan helyes-e.

Alapvető kérdés az is, hogy  a morális normák milyen "tárházával" rendelkezünk.  Itt nem a különböző kultúrák eltérő morális követelményeire gondolok, hanem egy kultúrán belül a morális összetevők értékrendjére. Ha ölni lehet bizonyos "magasabbrendű" erkölcsi elvek alapján, akkor  mindent lehet, akkor az egész erkölcsi vizsgálódásnak nincs, és nem is lehet semmi értelme. De ne menjünk ilyen messzire. Hazudni sem lehet épp ilyen megfontolásból.

A lelkiismeret tehát egy vizsgálat, összevetés morális énünk követelményeivel. Ahol ez a vizsgálat elmarad, vagy fel sem merül a kontroll szükségessége, ott beszélünk lelkiismeretlenségről.
Ahol a vizsgálati módszer helytelen, vagy felülírható úgynevezett "magasabb érdekek", "magasabbrendű erkölcsiség" indokaival, (pl. a cél szentesíti az eszközt), ott hazugságról beszélünk, mégpedig abból a fajtából, amely az erkölcsiség álarca mögé bújik Vagy nézzük a bosszút. Itt a más bűne szentesíti a miénket.

Milyen a helytelen vizsgálati módszer? Például ha személyes érdekeim szempontjai vezérelnek, azt tartom a "legfőbb jónak" és ahhoz igazítom elvárásaimat egy cselekedet megítélésénél, nem pedig azokat a morális szempontokat, amelyeket "úgy általában" helyesnek, igazságosnak, becsületesnek tartok. 

A gyávaság - akár másokkal, akár magunkkal szemben - ezt a vizsgálatot (cselekedeteinket, azok következményeinek összevetését az általunk helyesnek tartott morális normákkal)  képes  megakadályozni, illetve utólagos magyarázatokkal meghamisítani. Ha ezt nem hagyjuk, önértékelésünk igazabbá válik, személyiségünk rangját emelhetjük. Egyéniségünk csak a hasznát láthatja. 

A szenvedélyeink, sértettség, bosszúvágy, harag egy pillanat alatt kiolthat mindenféle vizsgálatot, ami a morális normák  összevetésére irányul. Lelkiismeretünk tehát meglehetősen sok veszélynek van kitéve.

Olyan nincs, hogy az erkölcsi normáinkat azért tartjuk "igaznak" mert úgy érezzük hogy "igaz". Az igaz dolgokat - és ez természetes emberi igény - észbeli módszerekkel kell igazolnunk: minden lelkiismereti meggyőződésemben igazságigényt támasztok, amiről úgy vélem, hogy éssszerű érveléssel érvényesíthető.
Meg vagyok arról győződve, hogy amit lelkiismeretem diktál, az önmagában is helyes, és ezt másnak is el kell ismernie.   Másfelől tudom azt, hogy ez a lelkiismereti meggyőződés csak az én szubjektív meggyőződésem.

Vagyis a lelkiismeret problémája abban áll, hogy tudom, hogy a sajátom, és mindenki másnak az erősen szubjektív sajátja, másfelől szeretném ha más az én értékrendemet, lelkiismereti meggyőződésemet elismerné.

Ezért nem lehet közömbös számunkra mások lelkiismereti meggyőződése. Ha másé egybeesik az enyémmel, azt  megerősítésnek, igazolásnak vélem. Ha ellentmond az én meggyőződésemnek, az megrendíthet meggyőződésemben.

A lelkiismeret dialektikája párbeszédet követel meg másokkal, hiszen ennek során formálódik ki a saját lelkiismeretem is, bizonyossá teszi, és felülvizsgálja a saját meggyőződésemet. Ez a diskurzus tehát valamiféle közösen elismert erkölcsi szabályrendszer felállítására (normativitásra) irányul.
Az egyén lelkiismerete kihat a környezetére, végső soron a társadalom lelkiismeretét alkotja.
Erkölcseink  a jog alapjait rakják le. Az általunk létrehozott jogtól pedig nem kevesebbet várunk el, mint biztonságérzetet a társadalomban,  és  lehetőségeink maximalizálását, egyéniségünk szabad kiteljesedését.

A közösen elismert erkölcsi normarendszer minimális mértéke nélkül nem élhető emberi módon a házasság, és a család. A társadalmi képződmények, mint vállalkozás, iskola, kórház, politikai pártok, civilszféra csak akkor működhetnek humánusan, ha tagjai nem süllyednek egy bizonyos erkölcsi szint alá.Ez érvényes az államra is, ahogyan azt az időről időre fellángoló alapértékekről szóló viták is jelzik.  
A jól működő társadalmat konszenzusban született lelkiismereti normák tartják össze, amelyek a "jó" mindenki által elfogadott, vagy méltányolt eszméin  alapulnak. 

Isztambuli katonai felvonulás rendzavarással

Isztambulban a Vatan ("Haza") sugárúton felvonulás volt a győzelem napja alkalmából. (aug.29)

A katonák menetelését idén 2006-ban tüntetés zavarta meg. A rendzavarók a libanoni török jelenlét ellen tiltakoztak.





A körülményekhez hozzátartozik, hogy rendesen biztosítva volt a felvonulás, pl. katonák a háztetőn , a nézősereg beléptetőkapukon mehetett be, + testi motozás. (nőket női katonák motoztak meg)

A számkijelzős óra

„A számkijelzős órákon egy kis négyzetben jelenik meg az a szám, amely a pontos időt mutatja, más nincs is az óralapon. Egy számot látsz és egy pontot, ez minden. Olyan óráink vannak, amelyek csak az aktuális időt mutatják, ami már elmúlt, azt nem. Ez eddig világos volt. Egy hagyományos órán kör alakba rendeződnek a számok, a körben futó időt jelezve. Ha ránézel, azonnal eszedbe jut, mit csináltál egész nap, hol voltál reggel, hány órakor találkoztál a barátoddal, eszedbe jut az is, mikor nyugszik le a nap és azt is látod, mennyi idő van még hátra lefekvésig, amikor egy tartalmas nap után nyugodt lélekkel s abban a biztos tudatban térsz nyugovóra, hogy az idő holnap is körben fut majd az órádon.
De ha csak egy kis négyzetet látsz, az életed összefüggéstelen másodpercek sorává válik, és elveszted az időérzékedet." …

Idézet a Beszélgetések az idők végezetéről c. könyvből (Jean-Claude Carriére)
Szerzők: Jean-Claude Carriére - Jean Delumeau - Umberto Eco - Stephen Jay Gould

A fogalmazás gyönyörűsége, avagy a görög-római télről

Plinius élete egy valódi kozmikus fontosságú eseménnyel végződik, mely alkalmas arra, hogy az ilyen ténymegfigyelések iránti érdeklődésre kényszerítőleg rávezessen.Rettentő jelenségek közben a 79. évben Krisztus után kitör a Vezúv, melyet nem egészen száz évvel előbb a görög kombináció szunnyadó vulkánnak nyilvánított, és népes kultúrvárosokat temet el az iszapszerűen aláhulló, meglágyult hamu alá.

Plinius a mindent regisztráló jegyzőtáblácskával odasiet, mikor a fekete felhő mintegy píniafa emelkedik fel a vulkán torkából és mint a vulkanikus földi erők e legirtózatosabb nyilvánulásának áldozata fullad meg, melyet az ókor ismer.

Mindenesetre nemes halált halt a tudományért.

Mégis nem ezekből a vörös Vezúv lángokból világít ki a görög-római kultúra alkonypírja. Sokkal komorabb tűzlángban dereng, mert nem csak egy rövid fizikai emberlét halálát jelenti, hanem egy intellektuális csődöt is, egy szellemi telet, amely természetes tele volt a nagy kozmosz kép kialakulásának is. A Krisztus utáni 384. évben fanatikus keresztény szerzetesek, abból a fajtából valók, akik 415-ben a nemes neoplatonista filozófusnőnek, Hypathiának letépték testéről a ruhát és megkövezték, megostromolják Alexandriában a művészi és szellemi drágaságokkal dúsan telerakott Serapis templomot.
Ez alkalommal égett el a nagy alexandriai könyvtár maradványa, melynek könyvtárosai közé tartozott egykor Erastosthenes is.
Ez volt az idők átalakulására tipikus tűzvész, első könyve a világmegismerésnek, mely itt fellobbant, hogy rossz leírásokban és csak töredékekben terjedve szét az országok fölött, csak igen későn váljék termékeny hamujává a megismerés egy új vetésének....

Schöpflin Aladár fordítása Wilhelm Bölsche A természettudomány fejlődésének története c. könyvéből.

Az egyéniségről

… Eli üknagybácsi „transzcendentalista" volt, aki még személy szerint ismerte a régi New England-i csoport többi tagját. Mindannyiunkban van valami, mondta, ami nagyobb nálunknál, ami rajtunk keresztül működik, és ami felhasználható jellemünk kialakulásában. Az élet központi magja az egyéniség. Mások egyéniségének tisztelete az erény kezdete, és ennek a tiszteletnek a kikényszerítése az első kötelessége az egyéniségnek a kormányok, szervezetek és rendszerek mindennemű formájával szemben, amelyekkel emberek igyekeznek szolgaságba hajtani és korlátozni embertársaikat. …

Forrás: Upton Sinclair: Lanny Budd II.

A barátságról

Nem létezünk, ha nincs valaki, aki látja, hogy létezünk; szavunk semmit sem jelent, ha nincs valaki, aki felfogja az értelmét; a minket körülvevő barátok viszont folyton megerősítik önazonosságunkat, s az, hogy ismernek és törődnek velünk, olyan erő, amely kimozdít bennünket dermedtségünkből. Apró, gyakran csipkelődő megjegyzéseikből kitűnik, hogy tisztában vannak gyarlóságainkkal és elnézik azokat, vagyis elismerik, hogy helyünk van a világon. „Most mondd meg, nem egy szörnyű alak?" vagy „Te nem szoktad úgy érezni, mintha...?" - fordulhatunk hozzájuk, s ők nem fognak bambán ránk csodálkozni: „Hát, nem is tudom..." -, amely választól még társaságban is olyan magányosnak érezhetjük magunkat, mint egy sarkkutató.

Az igaz barátok nem a világ mércéjével, mérnek bennünket, őket legbenső lényünk érdekli; irántunk érzett szeretetüket, mint a jó szülőkét, nem befolyásolja külsőnk vagy a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyünk, tehát nyugodtan mutatkozhatunk előttük ócska göncökben és elmondhatjuk nekik, milyen keveset kerestünk az idén. Aki gazdagságra vágyik, annak talán nem mindig csak a fényűző élet lebeg a szeme előtt, hanem néha sokkal inkább az, hogy megbecsüljék és kedvesen bánjanak vele. Lehet, hogy csupán azért akarunk meggazdagodni, mert akkor majd olyanok is észrevesznek és értékelnek bennünket, akik máskülönben keresztülnéznének rajtunk.

Epikurosz felismerte ezt az alapvető szükségletünket, és rájött, hogy néhány igaz baráttól megkaphatjuk azt a szeretetet és megbecsülést, amit esetleg egy vagyonnal sem biztosíthatnánk magunknak.


Idézet Alain de Botton: A filozófia vigasza c. könyvéből

MSN-mesék

Bhisma Szíriusz kapitány üzenete:

hahó

mf üzenete:

itt vagyok...

mf üzenete:

esti mese?

Szíriusz kapitány üzenete:

már türelmetlenek vagyunk

mf üzenete:

ok, már csak 2 perc, elmentem amit eddig csináltam...

Szíriusz kapitány üzenete:

tam,tam tam,

Szíriusz kapitány üzenete:

tam,tam

Szíriusz kapitány üzenete:

?

mf üzenete:

na szóval Bhisma halála

mf üzenete:

A kuruksetrai csatamező, összesen a két félnek 63 milló harcosa vett részt az ütközetben...

Ardzsuna az isteni kocsihajtó Krisnával, a legnagyobb harcost, az isteni származású Bhismát kereste villámló tekintetével...

persze nem lesz könnyű a Gangá fiát lemészárolni, de ha már a dharmája ezt rendeli, hát nosza.

Krisna a félelmetes kuru vezér elé kormányozta a kocsiját, hogy Ardzsuna kilőhesse nyilait...

Bhisma dühödt oroszlánként küzdött az ezernyi pandava harcossal, ekkor meglátta Krisnát:

szeme elhomályosult a szeretettől, ahogy ránézett, mert tudta hogy valójában ki ő.

Már mi is tudjuk, hiszen Ardzsunának tegnap elmagyarázta, igy aztán megértjük lelkiállapotát.

szóval könnybe lábadt a szeme a fene nagy szeretettől. Ráadásul Sikhandin, a nőnek született (csak serdülőkorban változtatta Siva férfivá) szintén támadott Bísmára. Namost Bhisma megfogadta, hogy nő, vagy aki az volt valamikor, vagy aki annak néz ki, az ellen nem harcol. Leengedte fegyvereit. Ardzsunának tehát nem volt nehéz dolga, és szikrázó nyilaival először szétlőtte Bhisma harci szekerét, szétlőtte Bhisma kocsihajtóját, majd az összes fegyverét.

mf üzenete:

Bhisma ekkor ocsúdott fel...

Mivel kiváló ijász volt, ezer nyilat zúdított Ardzsunára, de amaz minden nyilát hosszában kettéhasitotta.

majd Bhisma páncélját megcélozva ezerötszáz nyílvesszővel egész testét beboritotta.

Bhisma leesett a szétlőtt szekérről, és ott feküdt a nyilakon, merthogy ugye azok bele voltak állva.

de nem halt meg.

mf üzenete:

Ardzsuna odament hozzá, és azt mondta:

mf üzenete:

bocs, de ez a dharmám, nem tehettem mást.

mf üzenete:

- ne is törődj vele, nekem ez a sorsom, ez a karmám.

mf üzenete:

de mint a csata előtt elmondtam, nem halok meg addig, amíg a nap el nem éri északi legmagasabb pontját, addig elleszek itt valahogy....

mf üzenete:

Ardzsuna bólintott, és visszament tovább öldökölni, mintegy tíz nap és tiz éjszakán keresztül, mig mindenkit le nem öldökölt.

mf üzenete:

Ekkor visszament Bhismához:

mf üzenete:

Hogy smint?

mf üzenete:

- szo-szo... mondja az, és nézi az eget, hol a fenébe van már a nap, és mikor lesz északi legmagasabb pontján....

mf üzenete:

Közben Ardzsuna megint elment, még egy két szabadcsapatot leölni, egy hónap múlva vissza, látja ám, hogy Bhisma, aki még mindig a nyilak tetején fekszik, éppen kiselőadást tart a köré csoportosuló embereknek, na miről?

mf üzenete:

természetesen az életről, a világmindenségről, meg mindenről, ami az eszébe jutott...

Szíriusz kapitány üzenete:

42

Szíriusz kapitány üzenete:

és?

mf üzenete:

ezt is mondta, de elsősorban a köréje gyülekezett emberekkel beszélt az igazság tizenhárom formájának értékéről, és, hogy biztosítsa őket, hogy az erőfeszítés nagyobb dolog, mint a végzet, és hogy az ember akarata minden eseménynél felsőbbrendű.

Szíriusz kapitány üzenete:

mi lett vele?

mf üzenete:

A nap meg nem akart még a legnagyobb magasságába szárnyalni, mert csak május volt,

mf üzenete:

ő meg feküdt a mezőn, a nyilakon, templomokat építettek köré, meg áldozati helyeket, és hosszú sorokban zarándokoltak köré az emberek, és hallgatták.

mf üzenete:

ő meg - érdemes elképzelni, - fekszik kb fél méterrel a föld felett, merthogy nyilakkal ugye át van lőve, és beszél, csak beszél...

Szíriusz kapitány üzenete:

az első fakir

mf üzenete:

mignem elérkezett az idő, és a nap egy szempillantás alatt elhamvasztotta, rőzsének az ezerötszáz nyilat használva neki.

mf üzenete:

az emberek meg azt gondolták:

mf üzenete:

most hiába építettünk templomot?

mf üzenete:

nem hiába, a templom ma is meg van még.

mf üzenete:

ez kb i.e. 4000 környékén történt....

mf üzenete:

aki nem hiszi, járjon utána.

mf üzenete:

ja, megjegyzések.

mf üzenete:

A hős Ardzsuna csalt.

mf üzenete:

kihasználta Bhisma könnybe lábadt szemét.

Szíriusz kapitány üzenete:

mi a tanulság?

mf üzenete:

a hindu tanulság?

Szíriusz kapitány üzenete:

naja

Szíriusz kapitány üzenete:

mi van a szemével?

mf üzenete:

hát ugye könnybe lábadt, amikor meglátta Krisnát az urat, a mindenség alfáját és omegáját, a létezés egyetlen értelmét, és a nemlétezés célját.

mf üzenete:

na, amikor könnybe lábadt, Ardzsunának meg kellett volna várni, hogy elővegye zsebkendőjét, hogy megtörülje.

mf üzenete:

és csak utána lőni nem?

Szíriusz kapitány üzenete:

tanulság?

mf üzenete:

naszóval a hindu tanulság, az, amit Bhisma mondott a köré állóknak: Tudd meg, én a Föld minden királyára olyan könnyedén tekintek, mint szalmaszálra. Ha megölnek, mint a mező fenevadját, vagy elégetnek, lábamat valamennyietek fejére teszem. Előttünk most az Úr áll, akit imádok

mf üzenete:

szóval Krisna szeretete.

mf üzenete:

de a nem hívőknek a tanulság:

mf üzenete:

ha már magam választhatom meg a halálom időpontját (ugyanis ezt a kegyet kapta apjától a napistentől), akkor először is húzzuk az időt, amig a sok ember nem kerít valami orvost, aki kiszedi belőlünk az 1500 db nyílvesszőt.

mf üzenete:

és imádjuk Krisnát élve, mert az jobb mint holtan.

mf üzenete:

szerintem.

mf üzenete:

na hogy tetszett?

Szíriusz kapitány üzenete:

wili üzeni megy és feldolgozza mert erre aludni kell

mf üzenete:

kedves gyerekek... Legközelebb elmesélem, hogy hogyan incselkedett a pajkos Parvatí a megszállott munkamániás Sivával, mert az nem akart vele dugni. Ennek következtében hirtelen világvége lett, de Siva megoldotta a problémát. (átmenetileg). merthogy

mf üzenete:

ha akarjuk, ha nem, Siva úgyis elpusztit mindent, egyszerűen ez a dharmája, és tanulmáyainkból már tudjuk, hogy az ellen nem lehet mit tenni.

mf üzenete:

de hát addig még több ezer milliárd évet kell aludni, el is kezdem, úgyhogy ...

Szíriusz kapitány üzenete:

wili aludni tért , fel kell dolgoznia

mf üzenete:

hogyhogy?

mf üzenete:

nem voltam érthető?

mf üzenete:

vagy fárasztó volt?

Szíriusz kapitány üzenete:

de igen csak 4 re megy dolgozni de ezt nem hagyta volna ki....

Jöjjenek velem egy kicsit, egy ötezer éves utazásra vissza az időben, és nézzék ezt a hőst, amint nyíl ágyán fekszik Kurukshetra mezején, feltartóztatva a Halált, amíg a megfelelő óra el nem érkezik. Lemészárolt harcosok halmai között, elpusztult elefántok és lovak hegyein keresztül lépkedünk, halotti máglyák tucatjai mellett, összetört fegyverek és harci szekerek dombjai mellett haladunk el. A hőshöz érkezünk, aki nyílvesszőkből készült ágyon fekszik, testét nyílvesszők százai döfték át, és feje nyílvessző-párnán nyugszik. Visszautasította a pehelypuha párnát, amit hoztak neki, és csak az Arjuna által készített nyílpárnát fogadta el. Ő, aki tökéletes a dharmában, bár még fiatal, de az apja kedvéért, a kötelesség kedvéért, amivel az apjának tartozott, és a szeretet kedvéért, amit az apja iránt érzett, hatalmas fogadalmat tett. Lemond a családi életről és lemond a koronáról azért, hogy az apja akarata teljesülhessen, és apja szívét elégedettség töltse el. Shantanu pedig megáldotta egy csodálatos adománnyal, azzal, hogy a Halál nem jöhet el érte addig, amíg ő úgy nem dönt, amíg önmaga meg nem akar halni. Amikor nyílvesszők százaitól átszúrva lehanyatlott, még csak delelőjén járt a napja. Az időpont nem volt megfelelő a halálra annak, aki nem fog többet testet ölteni. Azt az erőt használta, amit apja adott neki, és félreállította addig a Halált, amíg a Nap majd megnyitja az utat az örök béke és felszabadulás felé. Ahogy ott feküdt sok kimerítő napon keresztül, sebei őrült fájdalmától kínozva, a még viselt, de szétmarcangolt testének kínjai gyötörték, köréje gyűlt sok risi ^HyperBK

Other link on same path already bookmarked
http://www.globenet.hu/teozofia/Olvas/34_DHARMA.html" class="" name="sdfootnote2anc">

s az árja királyok maradékai, sőt Shri Krishna is odajött, hogy lássa a hűségest. Odajött az öt herceg, Pándu fiai, a hatalmas csata győztesei, és körbe állták őt siratva és imádva, arra vágyakozva, hogy tanítsa őket. A keserves kínok közepette eljöttek hozzá a szavak az Egyetlentől, akinek az ajkai a Mindenható ajkai voltak. Megszabadította az égő láztól, testi nyugalmat adott neki és az elme tisztaságát, valamint a belső ember békéjét. Majd megparancsolta neki, hogy tanítsa meg a világnak, hogy mi az a dharma – ő, akinek egész élete erről szólt, aki soha le nem kanyarodott az igazságosság ösvényéről, aki fiúként, hercegként, államférfiként vagy harcosként mindig is a keskeny ösvényen lépkedett. Megkérték, hogy tanítsa az őt körülvevőket és Vásudeva megparancsolta neki, hogy beszéljen a dharmáról, mert egyedül csak ő az, aki megfelelő a tanításra.^HyperBK

Other link on same path already bookmarked
http://www.globenet.hu/teozofia/Olvas/34_DHARMA.html" class="" name="sdfootnote3anc">

Ekkor közelebb húzódtak hozzá Pándu fiai, Yudhishthira, a legidősebb testvér vezetésével, aki annak a seregnek volt a vezetője, amely Bhishmát a halálba taszította. Ő pedig nem mert közelebb jönni és kérdéseket feltenni, mivel azt gondolta, hogy azok a nyílvesszők valójában tőle származtak, ő volt az oka, ami miatt kilőtték azokat, ő a bűnös a kifolyt vérért, és éppen neki nem lenne szabad tanítást kérnie. Látva habozását, az elméjében teljesen kiegyensúlyozott Bhishma, aki a kötelesség nehéz ösvényén lépkedett anélkül, hogy akár jobbra, akár balra letért volna róla, ezeket az emlékezetes szavakat mondta: „Mint ahogy a brahman kötelessége a jótékonyság, tanulmány és vezeklés gyakorlása, úgy a katona (ksatrija) kötelessége, hogy eldobja életét a csatamezőn. Egy ksatrijának meg kell ölnie apákat és nagyapákat és testvéreket és tanítókat és rokonokat, ha azok igazságtalan támadást indítanak ellene. Ez az ő rászabott kötelessége. Arra a ksatrijára mondják, óh Keshava, hogy ismeri a kötelességét, aki közeli tanítóit is megöli, ha azok bűnösek és kapzsik és hanyagok az önmérsékletben és a fogadalmakban… Csak kérdezz nyugodtan, fiam.”^HyperBK

Other link on same path already bookmarked
http://www.globenet.hu/teozofia/Olvas/34_DHARMA.html" class="" name="sdfootnote4anc">

Ekkor Vásudeva kinyilvánította, hogy Bhishmának joga van tanítóként beszélnie. Bhishma pedig megszólította a hercegeket, leírta azokat a tulajdonságokat, amelyeknek szükséges meglennie azokban, akik majd kérdéseket tesznek fel a dharma problémájával kapcsolatban.

„Pándu fia, akiben megvan az intelligencia, az önmérséklet, a megbocsátás, az igazságosság, a mentális erő és energia, tedd fel a kérdéseidet. Pándu fia, aki jó szolgálataival mindig megbecsüli rokonait és vendégeit és szolgálóit és más tőle függőket, tedd fel a kérdéseidet. Pándu fia, akiben igazság, könyörületesség, vezeklés, hősiesség, békevágy, okosság és félelemmentesség van, tedd fel a kérdéseidet.” ^HyperBK

Other link on same path already bookmarked
http://www.globenet.hu/teozofia/Olvas/34_DHARMA.html" class="" name="sdfootnote5anc">

Íme néhány olyan tulajdonság, aminek a kereső embert jellemeznie kell, hogy megérthesse a dharma misztériumát. Ezek azok a tulajdonságok, amiket Önöknek és nekem meg kell próbálnunk kifejlesztenünk, ha meg akarjuk érteni a tanításokat, ha méltóak akarunk lenni a felvilágosításra.

Ekkor kezdetét vette az a csodálatos beszélgetés, ami páratlan a világ nagy beszélgetéseinek történetében. Szólt a királyok és alattvalók, valamint a négy kaszt, a négyfajta életmód kötelességeiről. Azokról a kötelezettségekről, amelyek mindenfajta emberre vonatkoznak és azokról, amelyek mindenki másétól különböznek és a fejlődés egyes lépcsőfokaihoz illenek. Mindannyiuknak ismerniük kellene ezt a csodálatos beszélgetést, tanulmányozniuk kellene, nemcsak irodalmi szépsége, hanem erkölcsi nagyszerűsége miatt is. Ha képesek lennénk követni azt az ösvényt, amit Bhishma kitaposott, fejlődésünk felgyorsulna, akkor India megváltásának napja közeledne a hajnalhasadáshoz.

(ANNIE BESANT: DHARMA, Fordította: Szabari János 2001 (MAGYAR TEOZÓFIAI TÁRSULAT)) A teljes cikkHyperBK
Link Already Bookmarked
http://www.globenet.hu/teozofia/Olvas/34_DHARMA.html" mce_href="http://www.globenet.hu/teozofia/Olvas/34_DHARMA.html"> itt érhető el.